2014. május 21., szerda

SM Nailart Challenge: Rei/Rey/Sailor Mars

Elérkeztünk a Sailor Moonos kihívás második állomásához, ami Reihez vagy más néven Marstündérhez kapcsolódó manikűr készítése. 

Bevallom én Bunnyt nem kedvel(t)em különösebben, mert egy hisztis rinyagép, Rei viszont tök jó fej. Nekem kiskoromban ő volt a kedvenc karakterem, bár ebben nagyon nagy szerepe volt a csini piros cipellőjének, amit az átváltozás után viselt szemben a többi lány béna csizmájával. 

Na jó Vénusztündér tipegői sem rosszak, de ő később kapcsólódott csak a történetbe és addigra már odavoltam azokért a dögös piros cipőkért :P
Ez csak azért fura mert azóta sem vagyok cipőmániás, sőt utálok cipőt vásárolni :D Ki érti ezt?

Na de térjünk rá a lényegre, írok pár szót a manikűrről is :D Mivel Marstündér képességei alapja a tűz, ezért mindenképp piros-narancs-sárga színekben gondolkoztam az ötletelés során. Végül nem bonyolítottam túl:

A mutató- és gyűrűsujjamra egy réteg piros Maybelline került, amire aztán felvittem szintén egy réteget a Lovely Rio triójának 3as számú lakkjából. 

A hüvelyk és a kisujjam egy tüzes galaxy akar lenni, bár most nem sikerült túl jól. Kevés feketét/túl sok sárgát használtam :(
A hüvelykujjamon helyett kapott a Mars jele is, bár picit elcsúszott :)

Ez már csak ilyen csámpás mani lett, ugyanis a középső ujjamra sem ilyen ferdén terveztem felfesteni ezt a fehér sávot, ami egyébként a Rei által gyakran használt ofudát szimbolizálja. Mivel ilyen pici felületre esélytelen volt, hogy több karaktert is felírjak, ezért az eredeti terven változtatva csak a tűz kandzsiját festettem fel rá. Mivel nem tudok japánul csak remélem, hogy tényleg a tűz jelét pingáltam a körmeimre és nem valami obszcén dolgot ;-)
Na nem vagyok ám én sem ilyen penge a témában, hogy mi az az ofuda, azt Sailor Mars Wikipediás oldaláról lestem le. Azt mégsem írhattam, hogy "tudjátok az az összefirkált WC-papír csík, amit a gonoszokra szokott dobálni" :D
Idézet a Wikipediáról:
"Bizonyos keretek között tud tűzmágiát használni a Kudzsi-Gosin-Ho alkalmazásával, mely során kilenc szót (rin, pdzsó, tó, sa, kai, dzsin, recu, dzai, dzen) kántál és különböző kézjeleket mutat. A rövid rituálé végén a „Akurjó taisan!” (悪霊退散?), vagyis „Gonosz szellem, távozz!” felkiáltással egy ofudát, egy talizmánként szolgáló írott papírcsíkot dob az ellenfelére, mellyel el tudja pusztítani vagy legyengíteni az ártó szellemeket. Ezen képességét gyakran használja Sailor Marsként is"

Nézzétek meg a többiek munkáit is:

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! és most, hogy mondod a haja mellett nekem is a cipője jött be! :)

    VálaszTörlés
  2. SZép lett. Nagyon jó ez a RIO lakk a piros alapon. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...