A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cairuo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cairuo. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 19., csütörtök

LFP! - Mesefigurák

Újabb fordulóhoz érkeztünk az LFP! csapatával. Csak úgy repül az idő, mindjárt itt a nyár habár az időjárás mintha nem tudna róla :) 
Na de visszatérve a körmökre: eheti manikűrjeink témáját Detti választotta.

Mivel én a legutóbb "csaltam" és képregény-gonosz helyett, rajzfilm-gonoszt választottam inspirációul, most picit bajban voltam, hogy mára melyik mesével készüljek. 

Végül egy régi kedvencem mellett döntöttem, amihez több mint két éve mentettem le egy inspiráló képet Bellától :)

2016. január 17., vasárnap

Zsákbamacska #1

Terveim szerint ez egy új "rovat" lesz a blogon, ami minimum egy posztot jelent havonta. Többet egyelőre nem merek ígérni, de ezt azért midénképp szeretném tartani :)

A lényege, hogy becsukott szemmel választok 3 lakkot a gyűjteményemből és azzal próbálok valami vállalható manikűrt készíteni.

Egyetlen könnyítésként fekete vagy fehér lakkot fogok néha 4. színként használni a díszítésekhez, de túlsúlyban a másik három lakknak kell lennie a manikűrben.
Fedőlakk csak fényes vagy matt lehet, amiben glitter, pehely vagy bármi más van, azt a sorsolandó lakkok közül kell kihúzni, hogy használhassam ;-)


Első alkalommal igazán szerencsés kézzel nyúltam a dobozaimba, mert elég klassz színeket sikerült magamnak sorsolni. 
A velük készült manikűrt a továbbra kattinva láthatjátok :)

2015. október 6., kedd

31DC2015 Day 4 Green

A zöld szín már sokkal inkább kedvemre való mint az előző két feladat. Ehhez a manikűrhöz rögtön három árnyalatot is választottam, plusz egy csillámos fedőlakkot. 
napfényben

2015. május 10., vasárnap

ManiCute - Zene

A holnapi Manikűrvadász miatt ismét előre hoztuk a ManiCute-ot. Mára a zenét választottuk témának, ami annyira tág fogalom, hogy jó darabig nem is tudtam mit készítsek rá. 


Végül egy zenei irányzatot választottam. Hogy melyiket, azt a tovább után megtudjátok ;-)

2015. április 2., csütörtök

Teszt: BP-21 (nyomdalemez)

Mára megint egy nyomdalemez bemutatásával készültem nektek. Mivel picit besűrűsödtek a dolgaim, ezért ezúttal egy olyat választottam, amin csak 4 féle minta van. Így elég hamar a végére fogunk érni :)

2015. március 25., szerda

Teszt: Pet'la - Feathers (nyomdalemez)

Múlt hét szerdához hasonlóan ismét egy nyomdalemezre fókuszáló bejegyzéssel készültem. Ezúttal a legelső Pet'la lemezemet szeretném bemutatni nektek. Ez pedig nem más mint a Feathers.



2014. június 22., vasárnap

NOTD: Color block

Mára egy vidám manikűrt készítettem egy számomra még új technikával/mintával, ami ha minden igaz, akkor a color block névre hallgat :)

Pár hónapja rendeltem ebayről díszítő szalagokat, de eddig csak egyszer használtam őket. Itt volt már az ideje, hogy valami bonyolultabb mintához is elővegyem őket.  EZ a kép adta az ötletet, bár a színeket megváltoztattam,  mert most megint kékes-zöldes korszakomat élem :)

2014. június 14., szombat

Colourful NAC #7 Neon colours

Timi kihívásának következő állomását a neon színek foglalják el. Engem még nem szippantott be a neon-mánia, de már barátkozom velük. A mai feladatra egy átmenetes pálmafás manikűrt készítettem, igazi nyárias köröm szerintem :)


Sajnos nagyon meglátszik rajta, hogy a mostani meleg napokban egyáltalán nem volt türelmem a lakkozgatáshoz, szinte minden manikűrömet összecsaptam. Most épp a pálmafáim sínylették ezt meg a legjobban :(

2014. június 11., szerda

SM Nailart Challenge: Marcy/Makato/ Sailor Jupiter

A Sailor Moonos kihívás következő állomása a Marcyhoz kapcsolódó manikűr elkészítése volt.
Marcy egy elég harcias leányzó, szereti a küzdősportokat és a főzést. 
Jupiter tündérként a villámokat uralja és fő színe a zöld ezért erre építettem én is a mai körömfestésemet:
A gyűrűs ujjamon helyet kapott Sailor Jupiter jele, a többire pedig zöldes villámokat próbáltam festeni. Nem tudom mennyire lett felismerhető :)

2014. június 3., kedd

33DC: Chevrons

A kihívás következő feladata egy chevron manikűr készítése volt. Nem voltam benne biztos, hogy ez most a V-vel díszített körmöket jelenti-e ezért kicsit keresgéltem, és megörültem, hogy a cikk-cakkos manikűröket is ezzel a névvel azonosítják ezért én is a cikk-cakkok mellett döntöttem :)
Bevallom a manikűr múlt hét hétfőn készült nagy kapkodva mert azt hittem el vagyok késve és ez a másnapi kihívásos feladat. Aztán amikor meg akartam írni róla a bejegyzést akkor láttam meg, hogy nem is ez következik a sorban, ráadásul az adott heti manikűrt már jó előre megcsináltam és be is időzítettem róla a bejegyzést XD

2014. május 22., csütörtök

NOTD: Dots

Ma az egyik kihívásra készített manikűrt viseltem, így azt még nem tudom megmutatni nektek, de az utolsó 5-6 bejegyzés csak a kihívásokról szólt, ezért már nagyon kellett valami MÁS :)

Mostanában kicsit besűrűsödtek a dolgok körülöttem (na nem a körömlakkok szerencsére) úgyhogy csak szimpla egy színűre festegettem a körmeimet. Ehhez teljesen hétköznapi lakkokat használtam és nem éreztem úgy hogy van mit mutatni/írni róluk, de ez nem mehet így tovább :D

Hála a mai áramszünetnek hamarabb elszabadultam melóból és a bevásárlós-főzős köröcském után jutott egy kis időm a sima lakkozáson túl egy kicsit díszíteni is a körmeimet.

2014. április 15., kedd

D.N.A.C.:The Little Mermaid

A mai feladat egy "A kis hableány" című Disney rajzfilm inspirálta köröm elkészítése volt. Én úgy döntöttem, hogy magát az óceánt, pontosabban a partját fogom megfesteni, amihez találtam egy szupi tutorialt is :)

Húú én annyira vártam már a mai napot ^^
Ez a manikűr kb két hete készült és azóta csücsültek a képek a gépemen, de most végre megmutathatom. Remélem nektek is tetszeni fog legalább fele annyira mint nekem, mert én nagyon imádtam készíteni is és hordani is :)
Picit béna a kéztartásom, de csak így tudtam elérni, hogy ne csillanjon be az a lüke tengeri csillag :)

2014. április 11., péntek

NOTD: Blue(s)

A napokban ezt a manikűrt viseltem. 3 teljes napig, ami nálam ritka szóval azt hiszem kijelenthetem, hogy ezt a manit szerettem :)

2014. április 2., szerda

D22 Challenge: D13 Zigzags

Ilyen manikűrt sem készítettem eddig, de a végeredmény végülis viselhetőnek lett minősítve :)

2014. március 15., szombat

Március 15

Ez a manikűr már csütörtök este elkészült, de jobbnak láttam a mai napra időzíteni a közzétételét. Nem akartam telibe festeni piros-fehér-zöldre a körmeimet ezért úgy döntöttem kipróbálom ezt a fajta celluxos technikát. Amikor megláttam egy ezzel készült manikűrt, biztos voltam benne, hogy a mai napra ezzel fogom díszíteni a körmömet. Remélem nem csak nekem tetszik a végeredmény :)

2014. március 9., vasárnap

Pöttyös

Hónapok óta megvannak már a pontozóim, de eddig csak egy manikűr készítésénél kerültek elő. Úgy döntöttem, hogy ma leporolom őket és játszom kicsit velük. 

A képeken látható, hogy mi sült ki belőle.
Biztos vagyok benne, hogy jó barátok leszünk és kis gyakorlás után ennél sokkal szebb dolgokat sikerül készítenem a segítségükkel.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...