Ezúttal Andi volt a háziasszonyunk, köszi ezúton is a szervezést :)
Hogy mi is ez tulajdonképpen, arról a kezdeményezés ötletgazdájánál, vagyis Isabellánál olvashattok többet, pontosan ITT.
A sors - illetve a random.org - úgy hozta, hogy ezúttal Nikitől, a Lakkjegyzet írójától kellett manikűrt vadásznom. Nagyon örültem a sorsolás eredményének, csodaszép manik közül kellett választanom. Bár bevallom közben el-elcsábultam más témák felé is :)
A technika ördöge persze nem könnyített meg a dolgom, mert valami számomra ismeretlen okból csak bizonyos megjegyzéseket tudtam képekkel együtt megnyitni. Így viszont jelentősen leszűkült a kör a válaszható manikűrök számát tekintve.
Ez főleg azért keserített kicsit el, mert az egyik bélyegkép alapján nagyon megtetszett egy manikűr. Természetesen nagyban ezt pont nem tudtam megnézni. Végül a bloglovin-on találtam róla egy picit nagyobb képet, még szerencse, hogy több fórumon is követek bizonyos oldalakat :)
Nem is szaporítom tovább a szót, erről a manikűrről van szó:
Ugye milyen szép??
A bejegyzés Niki manikűrjéről egyébként ITT található. Ha nálatok rendesen megnyílik és valaki lenne olyan kedvesaranyostündibündi, hogy elküldené nekem emailben nagyban ezt a képet, azt nagyon megköszönném :)
Az alapötletet tehát a fenti kép adta, de a manikűrön picit változtatnom kellett. Sajnos nincs fekete homoklakkom, ezért az én gyűrűsujjamra csak sima fekete lakk került. És ha már így alakult, gondoltam a többi ujjamba adok akkor egy kis csavart az eredeti képhez képest.
Az én verzióm így néz ki:
A nyomdázott minta picit megcsúszott itt-ott, de az összkép szerintem egész jó lett. Ettől függetlenül egy darabig biztos nem veszem újra elő ezt a mintát, mert sokat szenvedtem vele :)
nude: Look by Bipa Nr5 rose splash
fekete: Lovely Classic
mattító: Lovely Matte top coat
Nyomda: Moyou Pro Collection XL-02
Nagyon szép lett a mani, szebb, mint az eredeti :)
VálaszTörlésSajnos bizonyos posztokat azért nem tudsz se te, se más megtekinteni, mert ahogy átváltott a régi blogom (GothicBeauty Blog ) Lakkjegyzetté, jópár poszt képei törlődtek. :(
Puszi, Nki ( a Lakkjegyzet írója :) )
Nagyon szép lett! :)
VálaszTörlésSzépséges lett! :)
VálaszTörlésEz nagyon nagyon szép lett, és ez is a kedvenceim között van! *_*
VálaszTörlésÜtős :)
VálaszTörlésKlasszul néz ki :)
VálaszTörlésNagyon szép. :)
VálaszTörlésó,ez nagyon tetszik! :)
VálaszTörlésCsodaszép! Nagyon finom, kidolgozott. :)
VálaszTörlésMutatós. :)
VálaszTörlésNekem nagyon tetszik !!
VálaszTörlésCuki lett. :)
VálaszTörlés