2015. április 22., szerda

Academy of Colour - Pink/Apricote/Rose

Ezt a három lakkot anyutól kaptam, Ausztriában vette az egyik KIK-ben. Én a mi várusunkban még nem találkoztam vele, de nem kizárt, hogy itthon is kapható.

Ja a legfontosabb: olcsóságuk ellenére meglepően jó minőségű lakkocskákról van szó :)

Nekem ez a 3 szín van meg a márkától, mindegyikről egyszerre ejtenék most pár szót :)


Az első dolog, ami a legfeltűnőbb rajtuk, hogy a kupakjuk teteje cuki kis strasszokat rejt. Minden színhez más fajtát mellékeltek.


A barack színűhöz (apricot) szivárványosan irizálót, a lilához (rose) ezüstöt, a rózsaszínhez (pink) pedig élénk pinket.
Én a mostani manikűrben nem használtam őket, de ugyanúgy működnek mint bármely más hasonló méretű strasszkövecske.


Mindhárom lakk sűrűbb kicsit az átlagnál. A lila egy rétegben is elég pigmentált, és egy vastagabb réteg talán a pinkből is elég lenne. A barack színűből viszont kell a két réteg, hogy ne látszódjanak át a körömvégek.

A manikűrben megszokásból két réteget vittem fel mindből, fedőlakk csak a gyűrűsujjamra került. Erre egyébként dry marble technikával készítettem a három szín felhasználásával egy kis mintát.


Mivel csak tegnap este kentem fel őket, így a tartósságukról nem tudok nyilatkozni. Egyedül a pinket próbáltam korábban. Az két rétegben, fedőlakk nélkül 4 napig hibátlanul fenn maradt. A másik két színtől is hasonló teljesítményt várok :)

3 megjegyzés:

  1. Jó színek :) Azok a strasszok! Ha látnék ilyet, én is megvenném, főleg a strasszok miatt.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon cuki ez a három szín együtt. Igazi színbomba. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...