2015. július 29., szerda

Aliexpress - A második csomag

Korábban már mutattam pár dolgot, amit Aliexpressről rendeltem. Nos újabb adagnyi felesleges kacat jött össze, amik nélkül természetesen nem tudnék tovább élni szóval lássuk is mit rejtettek a dobozok :)


Az első dolog, amit mindenképp akartam venni már egy fülbevaló tartó állvány. Olyan jó áron kínálták, hogy rögtön kettőt rendeltem belőle.

LINK a termékhez
A két elemből álló állványt nekünk kell összeszerelnünk, ami nem túl bonyolult folyamat szerencsére.

Védőfóliával borítva érkezik, de ha a korong mindkét feléről levesszük a fóliát, akkor picit lötyögni fog a "hárfa" töve a foglalatban (tapasztalat). Szóval ha rendelnétek ilyet, akkor érdemes először csak az egyik feléről levenni a korongnak a fóliát, mondjuk arról, ami majd látszani fog használat közben ;-)

Összehasonlításképp egy Moyrás üveg mellett is lefotóztam
0.89 $ volt darabja, ingyenes szállítással. Amikor megkaptam, akkor jöttem csak rá, hogy miért. Sajnos a méretre nem figyeltem, pedig ezek igen aprócska állványok. Csak a bedugós fülbevalóimat tudom rajtuk tartani, a lógicásoknak vennem kell egy másfajta állványt majd :)

A következő tétel egy ilyen izé, amit én tupírpárnának hívok de fogalmam sincs mi a hivatalos neve. 0.66$-ért két különböző méretű eszközt kaptam.

Természetesen a bizsuk most sem maradhattak ki, egyik, amit rendeltem egy azték mintás háromszög alakú gyűrű.


Sajnos töröttem érkezett, de meg tudtam ragasztani. Az ilyen nagy méretű gyűrűket egyébként is csak fotózáshoz használnám, a hétköznapokban szerintem nem túl praktikusak :)


A bizsukkal nem volt szerencsém ebben a körben, mert a fülbevalók egyik fele szintén hibásan érkezett. Szerencsére egy csepp pillanatragasztóval könnyen orvosolható a probléma, de akkor is bosszantó a dolog.

Erről a cuki kis virágról van egyébként szó:




A krémkinyomó szájak már régóta tetszettek. Muszáj volt megrendelnem őket, most hogy akciósak voltak. 
Egy csomag két darabot tartalmaz, így pirosat és rózsaszínt is kaptam :)




Sminkterméket még soha nem rendeltem Ázsiából és szerintem ezután sem fogok, de ez a szemöldök festő készlet nagyon birizgálta a fantáziámat. Két ecsetet is mellé csaptam, hogy ne legyen magányos a hosszú úton :)

Gyárilag is jár hozzá egy ferde fejű ecset, de amit külön rendeltem egy fokkal jobb minőségű. Egyébként a termék meglepően pigmentált, még a világosabb barna rész is. A tartósságáról egyelőre nem tudok nyilatkozni.


Végül pedig egy nagy mellé nyúlás. Ezeket a kis golyókat frankenezéshez rendeltem, de benéztem a méretet. Sajnos túl nagyok :(
Az áruk egyébként 0.85$



Tippek, hogy mire használhatom őket így??? :)

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...