Timi ismét egy szuper kihívást indított útjának, ami ezúttal a különböző körömdíszítési technikákra összpontosít.
Nem, ez már nem az első feladat, én kicsit megkésve csatlakozom be a kihívásba, nagyjából félidőben :P
Persze nem így terveztem, de mostanában semmi sem úgy alakul, ahogy azt én előre eltervezem. Na de ennyit rólam :)
A kihívás mai témája a dry marble vagy needle marble technika, ami a water marble egyszerűbb kistesója. Számomra a vizes verzió továbbra is rejtély, varázslat, boszorkányság...
A needle marble viszont sokkal barátságosabb. Többször is kísérleteztem már vele, bár a blogra nem minden mani került ki, ezúttal egy őszies színvilágút készítettem:
Nem volt kedvem sokat mosogatni, ezért nem rögtön a körmeimen kísérletezgettem, hanem egy simitózáras zacsin készítettem el a mintát. Erre a célra egyébként egy iratlefűző tasak (aka bugyi) is megfelelt volna, de most épp ez akadt a kezembe. Amúgy tökéletesen működik a zacsi is ;-)
Első lépésben a három választott lakkot kentem fel egymás melletti csíkokba, majd egy hagymafésűvel egymásba húzogattam őket és félretettem az egészet 1-2 órára száradni.
Közben megnéztem pár részt egy sorozatból és kilakkoztam a körmeimet az Essence Colour&Go 188-as "dare to kiss" lakkjával. Utólag jöttem rá, hogy erre nem is lett volna szükség, mert tökéletesen fed az általam készített "matrica" is.
Száradás után könnyel eltávolítható zacskóról a díszített lakkréteg, amit már csak formára kell vágni és egy réteg színtelen lakk felkenése után a körmökre illeszthető.
A felesleg eltávolítása után újabb réteg színtelen lakkal fixáltam a kész manikűrt.
Használt lakkok:
Essence - 188 dare to kiss
Catrice - 47 Orango Bloom
MaxFactor - 200 Copper Flame
Szuper lett! Igazán őszi! :)
VálaszTörlésNagyon szép lett! (-:
VálaszTörlésNagyon szép, főleg a gyűrűs ujjad tetszik :)
VálaszTörlésNekem is kell ilyen mani :) Tervben is van vasárnap egy akármilyen water marble, persze száraz, matricás vagy körmön keverős, nem szeretek koszolni meg pucolni.
VálaszTörlésEz nagyon szép lett *-* annyira ősz,hogy már magam előtt láttam a lehulló faleveleket :D. Nagyon tetszik.
VálaszTörlésNagyon jól sikerült :)
VálaszTörlésNagyon vagány :)
VálaszTörlés