2015. október 7., szerda

Körmös Technikák Kihívás - Dry Brush

Timi kihívásának következő állomása a dry brush technika. Voltak már próbálkozásaim ezzel a körömdíszítési módszerrel, de nem lettünk barátok. A blogra eddig egy manikűr került ki vele eddig, mégpedig EZ.
A mai manit egy teljesen más színvilággal készítettem el. Ez a verzió már bejövősebb :)

Az alap, ami a képeken szinte nem is látszik egy Crystal Nails lakk. Sajnos számot nem tudok hozzá, de a bejegyzés végén lesz majd róla kép ;-)
2 réteget használtam belőle és miután teljesen megszáradt jött az izgis rész, a választott lakkokkal történő pamacsolás. A folyamatot nem írnám le, nagyon jó tutorialok vannak netszerte róla például ez vagy ez.


A lényeg, hogy minél szárazabb ecsettel dolgozzunk. Én miután az üveg száján lehúzogattam annyi lakkot az ecsetről, amennyit tudtam, még egy darab papírra is "festettem" pár csíkot, hogy minél kevesebb lakk maradjon rajta. 

Színenként haladtam sorban, az első színnel függőleges sávokat húztam a körmömre, a következővel pedig vízszinteseket és ezt ismételtem a másik két lakkal is.


A szegecseket még enyhén nedves lakkba nyomkodtam és két réteg átlátszó fedőlakkal fixáltam :)

Használt lakkok:
Crystal Nails
Essence the Gel 37 serendipity
Astor Fashion Studio 270 Powerful King
Astor Fashion Studio 267 Purple Queen




6 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...