A 18. forduló óta nem vettem részt a manikűrvadászaton, sem időm, sem kedvem nem volt hozzá és nem akartam kitolni azzal akitől nekem kellett volna vadásznom. Én legalábbis mindig azt várom jobban, hogy tőlem vajon mit választanak és hogyan alkotják újra egy egy régi manimat :)
Szerencsére pár hete visszatért az alkotó kedvem és ismét tudok időt is szakítani erre a hobbimra, ezért amikor Bella meghirdette rögtön jelentkeztem is erre a fordulóra.
A sorsoláson Mannát kaptam páromul, aminek nagyon örültem. Az ő blogja az elsők között volt, amikre feliratkoztam, amikor elkezdtem a körömlakkos, nail artos blogokat olvasgatni. Az évek során sok-sok kedvenc manikűröm lett tőle, most mégis egy viszonylag frisset választottam :)
Stílszerűen a Szarvasokat kaptam puskavégre ;-)
Az én verziómban változtattam picit a színeken, kicsit már téliesebb színvilágban gondolkoztam, de a fő motívumokat megtartottam.
Ezeket a lakkokat használtam, bár a kész manikűrben már nem mindegyik felfedezhető:
Első lépésként az Essence serendipity-jével festetetm ki a körmeimet. Ezt követően a másik két kék, illetve a szürke lakkból egy fültisztító pálcika segítségével pamacsoltam fel foltokat.
Mindig kevés lakkal dolgoztam, acetonba mártott pálcikával így próbáltam elkerülni, hogy egy színből túl sok kerüljön a körmömre és elnyomja a többit. Nos ez annyira sikerült, hogy az egész teljesen egybemosódott, talán a gyűrűs ujjamon látszik balami belőle, hogy mit is szerettem volna:
A fekete Lora lakkal megfestettem egy francia véget a körmeimre. majd megrajzoltam a fákat és a füvet egy fekete zselés tollal (uni ball).
A szarvasos mintát a BPS karácsonyi témájú BP-01 lemezéről nyomdáztam, ennek a megrajzolására már nem vállakoztam szabad kézzel :)
Az én manikűröm tehát ilyen lett:
Ez pedig Mannáé:
Én már nagyon kiváncsi vagyok, hogy tőlem mit vadásztak, úgyhogy gyorsan meg is lesem.
Nézzétek meg ti is a többiek prédáit :)
Nagyon jó lett! :D
VálaszTörlésSzerintem is szép lett! Tetszik, hogy az átértelmezett színvilággal egészen más hangulatot adtál a manikűrnek!
VálaszTörlésKékben is nagyon hangulatos!
VálaszTörlésGyönyörű lett a műved, nagyon tetszik! :)
VálaszTörlésNagyon szuper lett!
VálaszTörlésNagyon szép lett! :))
VálaszTörlésNiki (Lakkjegyzet)
Mindkettő hihetetlenül szép! Különösen tetszik ez a kékes háttér!
VálaszTörlésbeautysecretsfromnora.blogspot.hu
Annyira szép! *_____*
VálaszTörlésaa mennyire jó a te verziód is *-* szinte az erdőben érzem magam
VálaszTörlésNaagyoon szép lett, a háttér amit kikevertél olyan mint az essence if i were a boy-ja. Tetszik, hogy kreatívan zselés tollal rajzoltad meg (én ezt a tollat mandalarajzolásra használom :) )
VálaszTörlésNem semmi! Mindkettő mani csodás lett, egyedi és művészien kidolgozott! Komolyan, le a kalappal! :)
VálaszTörlésImádom! Igazi téli hangulatot idéző. :)
VálaszTörlésNagyon szuper lett!
VálaszTörlésNagyon gyönyörű lett! ^-^
VálaszTörlésEz valami nagyon szuper lett!! (-:
VálaszTörlésnagyon tetszik, örülök, hogy ezt választottad. :)
VálaszTörlésCsodás lett! És szarvasos *.*
VálaszTörlés