Pasztell színek és virágok, vagyis egy igazán tavasziasz manikűr terve volt a fejemben, amikor nekiálltam a kihívás soron következő témájú manikűrjének.
Sajnos arra csak menet közben jöttem rá, hogy a használt vizes matrica az eddigiektől eltérően enyhén áttetsző, így nem mindegy milyen alapot választok neki :(
Már többször említettem, hogy igyekszem azokat a lakkokat használgatni mostanában, amikből már amúgy sincs túl sok az üvegben, hogy némi helyet nyerjek mert a lakktároló szekrénykém kapacitása véges :)
Ehhez a manihoz is csupa olyan lakkot válogattam össze, amik már legalább félig elfogytak:
Essence 37 serendipity - Manhattan Pastell Pretties 001 - b.pretty 69 cyanblue - S-he 278
A vizes matricát már használtam egy korábbi manikűrben, de akkor fehér alapon. Azóta teljesen kiment a fejemből, hogy itt bizony kicsit áttetszőek a virágok is.
Mivel a körmeimet már előző este kifestettem ezért tettem egy próbát, hogy mégis hogyan fognak a virágok a körmeimem mutatni.
Egyértelműen a halványsárga háttérrel a legjobb, de ez várható volt mert ez áll legközelebb a fehérhez.
Annyira szokatlan lett így az összkép, hogy nem tudtam eldönteni tetszik-e a végeredmény. Ezért kb fél óra után le is mostam :)
Húúúú, ez a manikűr gyönyörű, izgalmas, pont az adja benne a pluszt, amitől picit megkérdőjelezted a szépségét.
VálaszTörlésImádom! :)
Nekem tetszik!! Tényleg szép a sárga, de nekem nem egyértelműen az tetszik legjobban, mert ha egyesével nézzük, mindegyik csinos.
VálaszTörlés