2017. január 28., szombat

Bluezzle - avagy a második moly-manim :)



A molyos körmös kihívás második hetére kék körmöket kellett készítenünk. 








Mivel én alapvetően baromi nehezen hozok döntéseket (éljen a Mérlegség), most sem sikerült egyetlen árnyalatot kiválasztanom, de négyre azért le tudtam szűkíteni a kört ;-)




A választott lakkok:

💅Picture Polish: cyan
💅Moyra Holographic No254
💅China Glaze: So Blue Without You
💅Zoya: Dream



Korábban is készítettem már kirakós körmöket és most újra ehhez a motívumhoz nyúltam.

A nyomdázott matricákhoz (stamping decal) ismét a Petla Puzzles névre hallgató lemezét használtam.

Ennek a technikának a lényege, hogy a mintát a nyomdafejen, egy iratlefűzőn, szilikonsütőlapon vagy direkt erre a célre kapható stamping mat-en kitöltjük és csak ezután kerül rá a körmünkre.

Tehát nem csak a körvonalakat használjuk fel, hanem egy kiszínezett "képet" viszünk át a körmeinkre. 

Én nagyon szeretem ezt a módszert, már maga a decal készítése is teljesen kikapcsol :)

Festegetés közben jöttem rá, hogy nem is kellett volna a teljes mintát kitöltenem előre, mert az üres helyeken úgyis átlátszana az alaplakk színe, de annyira belejöttem a színezgetésbe, hogy erre csak az utolsó matricánál eszméltem rá.


Így viszont a középső- és gyűrűsujjaimra csak körömerősítős alaplakkot kentem és erre kerültek a matricák.
A mutatóujjaim Zoyát kaptak 3 rétegben, a kisujjaim és a hüvelykujjaim pedig a PP-t, ha jól emlékszem 2 rétegben.

A használt négy lakk közül a Dream a kedvencem, egyszerűen nem tudok vele betelni, annyira szépséges. Nézzétek csak milyen közelről:

És a többiekkel együtt sem néz ki rosszul :)



Negyedik napja viselem ezt a manikűrt, közben dolgoztam, főztem, mosogattam. Szóval nem kíméltem és egyelőre csak körömvégi kopásokat látok. Ez is leginkább a sötét lakkon szembetűnő

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem én is a kirakós manikat, ez is tetszik :) A MoYou lemeze van meg hozzá, ott jóó nagyok a puzzledarabok.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...