2014. augusztus 18., hétfő

ManiCute: Augusztus 20

Mai témánk egy picit előre hozza a közelgő nemzeti ünnepet, ugyanis augusztus huszadikai manikűrökkel készültünk.

Továbbra is időhiányban szenvedek, féltem is, hogy a mai fordulóból ki fogok maradni, de végül sikerült valamit összehoznom. Igaz, hogy csak pár órával indulás előtt, két bőrönd bepakolása között tudtam beidőzíteni a bejegyzést. Mire ezt olvassátok én már javában "nyaralok", ezért a kommentekre is csak a hét második felén fogok tudni válaszolni :)

Na de térjünk rá a manikűrre, amit az utolsó pillanatban készítettem. Eleinte nem volt semmi ötletem a tüzijátékon kívül, de szerintem tízből kilenc embernek ez ugrik be, ha azt hallja augusztus 20. Én viszont, most nem akartam ilyen "könnyen" megúszni.

Picit tovább gondoltam a témát és végül Szent István adott pár ötletet ;-) Ami azt illeti túl sokat is. Annyi mindent akartam a körmömre zsúfolni, hogy úgy érzem túllőttem a célon.

Szívem szerint csak a fenti képet mutattam volna meg nektek, de 3 köröm mégsem egy teljes manikűr úgyhogy íme az 5 ujj együtt:
A hüvelykujjamra Szent István névjelét festettem arany háttérre, fekete lakkal. A kisujjamra pedig egy ló sziluettjét, hiszen lovas nemzet vagyunk vagy mi :) Szintén itt kapott helyet egy darabka a lobogónkból.

A másik 3 körmöm már jobban összetartozik , a középső ujjamon a Szent Koronát, a két mellette lévőn pedig az azt díszítő aranyláncokat próbáltam ábrázolni. Az elkészítésükhöz nagyobb szemű glittert és strasszokat használtam.
Külön külön tetszik a 3 "téma", de így együtt már kicsit zagyva egyveleget alkotnak, hiába került minden körmömre valamilyen formában az arany szín, mégsem érzem hogy egységes lenne. 
Jobban jártam volna, ha tüzijátékot festek az első terv szerint :P
Bízom benne, hogy a következő forduló jobban sikerül ;-)

Nézzük meg a többiek munkáit is:

9 megjegyzés:

  1. A korona lett a legszuperebb. (-: Nagyon jó ötlet és nagyon szép is lett. A hüvelyk és kisujj tényleg kilóg a sorból, de az ötlet nagyon jó.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon különleges és egyedi a maniküröd. Az ötlet zseniális!

    VálaszTörlés
  3. Az István a király! embléma nagyon jó ötlet volt, imádom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy másnak is tetszik ez a névjeles dolog :)

      Törlés
  4. Nagyon egy rugóra járt az agyunk! :) Nagyon tetszik és a hüvelykujjad: IMÁÁÁÁDOM! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...