2016. január 17., vasárnap

Zsákbamacska #1

Terveim szerint ez egy új "rovat" lesz a blogon, ami minimum egy posztot jelent havonta. Többet egyelőre nem merek ígérni, de ezt azért midénképp szeretném tartani :)

A lényege, hogy becsukott szemmel választok 3 lakkot a gyűjteményemből és azzal próbálok valami vállalható manikűrt készíteni.

Egyetlen könnyítésként fekete vagy fehér lakkot fogok néha 4. színként használni a díszítésekhez, de túlsúlyban a másik három lakknak kell lennie a manikűrben.
Fedőlakk csak fényes vagy matt lehet, amiben glitter, pehely vagy bármi más van, azt a sorsolandó lakkok közül kell kihúzni, hogy használhassam ;-)


Első alkalommal igazán szerencsés kézzel nyúltam a dobozaimba, mert elég klassz színeket sikerült magamnak sorsolni. 
A velük készült manikűrt a továbbra kattinva láthatjátok :)
Ezzel az egésszel az a nem titkolt szándékom, hogy a régen/sohasem használt lakkjaimnak is adjak esélyt, hogy kikerüljenek a dobozok aljáról. 

És talán a konfortzónámból is kimozdít egy-egy érdekes kombináció... na de ez még a jövő zenéje, inkább mutatom, hogy az első trivóal mit készítettem:


Igeen, ez egy patchwork mani, amit már azóta ki akartam próbálni, amióta először láttam Sammynél egy halloweeni manikűrben.


 A lakkokon kívül egy fekete zselés tollat használtam csak.


A Caiuro lakkot direkt nem ráztam fel a fénykép előtt. Bár így picit undi, de azért látszik rajta, hogy egy időben nagyon szerettem használni. Egy rétegben is jó a fedése és a száradásával sincs gondom.

A középső lakkot anyukámtól kaptam tavaly vagy (tavaly előtt?), bár tetszik a színe valahogy megfeledkeztem róla és a kipróbáláson kívül nem emlékszem, hogy valaha felkentem volna.

Ezzel szemben az Essence lakkot (forgive me) viszont elég gyakran elő szoktam venni, főleg hétköznapi gyors lakkozásokhoz mert egy rétegben is szuper a fedése. Nagyjából ez Essence feliratig van amúgy az üveg :)

9 megjegyzés:

  1. Szuper ötlet volt ez a bejegyzéssorozat, mindenképp folytasd, kíváncsian várom!
    A manikűr pedig nagyon szép lett, bár tény, hogy ezúttal tényleg szerencsés kézzel nyúltál!
    Javasolhatom, hogy ne hármat, hanem négyet húzz?
    A negyedik egy kötelezően felhasználandó effekt-lakk legyen...csak egy ötlet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlet. A következő fordulóhoz amúgy is akartam valami effekt lakkot is sorsolni ;-)

      Most 5 dobozban vannak a lakkjaim: 3ban a nagyjából krémfinish-sel rendelkezők a színskála szerint harmadolva (bár most kupi van bennük) a másik kettő pedig a speckóbbakat tartalmazza, az egyikben csak fedőlakkok (glitteres, pelyhes) a másikban pedig a sand, holo, duochrome, multichrome meg egyéb különlegesebb lakkok laknak, bár közülük páran már átköltöztek a krémes dobozokba, azért is írtam fenn, hogy kicsit kaotikus már a helyzet. De a színek szerinti csoportokat azért megpróbáltam nem felrúgni.

      Most a krémes dobozokból húztam, de a következő alkalommal mások lesznek az arányok. Olyan is lesz, hogy egy dobozból sorsolok kettőt, vagy akár mind a hármat is. Persze akkor nem a fedőlakkok fognak játszani, de 5 doboz mellett azért van pár féle mód, ahogy keverhetem őket.

      Igazán random úgy lenne ha minden lakkom kiborogatnám ilyenkor valahova és úgy húznék, de 300 db fölött ezt tuti nem fogom eljátszani :D Leginkább az utána következő rendrakás miatt.

      A 3 szín+1 egyéb effekt már lehet, hogy sok lenne nem?? Azért gondoltam a 3 lakkra mert a kettő túl kevés a 4-5 meg már túl tarka lenne nekem... vagy nemtom... még alszom rá párat, de köszi a tippet ;-)

      Törlés
    2. ja van még egy kosaram is, amiben az alapok, a színtelen fedőlakkok, a feketék, a fehérek, a moyra metal effectek nyomdázáshoz, az akril festékek és az általam kevert franken lakkok vannak...

      Törlés
  2. Nagyon jól sikerült a patchwork manikűröd és tetszik a szín kombináció is nagyon. Én becsukott szemmel biztos nem választottam volna ennyire összhangba lévő színeket. Nagyon ötletes ez az új rovatod. Mind szerettem volna kérdezni és állandoan feledkezem meg, a végén sikeresen megkaptad a Mont Bleu csomagot?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajj igen, megkaptam bár elég sokat kellett rá várni :)

      Törlés
    2. A lényeg, hogy eljútott hozzád. Örülök! Kellemes napot.

      Törlés
  3. Nagyon jó ötletnek tartom az új rovatot, kíváncsian várom, milyen manikűrök fognak születni :)
    Szuper lett az elkészített manid! én még nem próbáltam patchwork manit készíteni, de ami késik, nem múlik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már kisorsoltam a következő triót is, de egyelőre bajban vagyok, hogy mihez kezdjek velük :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...