Az IsaBella által útjára indított Manikűrvadász 10. fordulójára már nekem is muszáj volt jelentkeznem. A korábbi fordulókat csak kívülállóként figyeltem és mostanra, pont a tizedikre gondoltam úgy, hogy elég sok féle manikűr közül tud majd választani aki az én blogomat kapja :)
A jubileumi "kör" házigazdája Katy volt, így a jelentkezést követően gyakran sasolgattam a blogját, hogy mikor teszi közzé a párokat :)
Nekem Betti blogját sorsolták, így rögtön neki is estem és átnyálaztam a körmös bejegyzéseit. Aztán elkezdtem az elejétől olvasni a blogot. A kedvenceim a futásnaplók, én képtelen vagyok rávenni magam a futásra, úgyhogy maximális tiszteletem és csodálatom neki. Bár futni nem szeretek, olvasni mégis jó róla :) Ezt a blogot egyébként eddig nem ismertem, de már rendszeres követője vagyok ;-)
Na de térjünk a bejegyzés igazi témájára, a manikűrre, amit levadásztam.
Nehéz volt választani, de háromra szűkítettem a lehetséges manikűrök számát és hagytam, hogy a tegnapi (csütörtöki) hangulatom döntse el, melyiket készítem végül el magamnak. Mára ezen kívül két kihívás is be volt ütemezve, de azokat már a hét elején elkészítettem, így tényleg csak erre a feladatra tudtam koncentrálni :)
A választásom erre az egyszerű háromszöges manikűrre esett:
Azt hiszem még nem csináltam ehhez hasonlót, pedig amilyen egyszerű olyan mutatós. A színeken változtattam ugyan, de a mintázaton nem módosítottam. Bár utólag elnézve lehettek volna picit nagyobbak a háromszögeim :)
Ezt a Golden Rose (#42) lakkot most használtam először. Egy rétegben is jól fed, de én megrögzött két réteges lány vagyok. A háromszögekhez a Manhattan Yeah&Yang kollekció Soja nice lakkját használtam, amit egy kis Lovely BlinkBlink Nr1-nal dobtam fel.
Izgulok, hogy tőlem vajon mit választott Panka.
Nézzétek meg a többiek mit készítettek mára:
nagyon szép lett, szerintem pont jó a háromszögek mérete:) és a Golden Rose lakk is gyönyörű:3
VálaszTörlésCsodásak a színek! :))
VálaszTörlésA tiéd sokkal jobban tetszik, mint a sajátom. :))
VálaszTörlésNagyon tetszik :)
VálaszTörlésAzta! Leesett az állam. Csodaszép:)
VálaszTörlésSzép lett. :)
VálaszTörlésNagyon szép lett!:))
VálaszTörlésNagyon tetszik mindkét verzió, bármelyiket szívesen viselném :-)
VálaszTörlésÉn nekem is mindekettő verzió tetszik :)
VálaszTörlésNagyon szép mindkettő - a tiédben az a kis lila csillogás nagyon megfogott :)
VálaszTörlésNagyon jól néz ki! Mindkét színkombináció nagyon tetszik, de mostani hangulatomhoz nekem is a kék-lila kombó passzolna. :)
VálaszTörlésMindkettő nagyon szép lett! :))
VálaszTörlés