A sok kihívás után hozok egy témafüggetlen manikűrt is. Persze a kihívások feladatai között sem voltak üresek a körmeim, csak épp semmi mutogatni való nem volt rajtuk. De most megtöröm ezt az egyhangúságot, ugyanis hoztam nektek egy újabb NOTD bejegyzést :)
A hétvégét egy üde mentás-zöldes manikűrrel indítom. A héten megérkezett az első Naillendes rendelésem, aminek a tartalmát alig vártam, hogy felavassam. Az első választott lakk az újak közül a Golden Rose Galaxy sorozat halvány zöldje.
A hétvégét egy üde mentás-zöldes manikűrrel indítom. A héten megérkezett az első Naillendes rendelésem, aminek a tartalmát alig vártam, hogy felavassam. Az első választott lakk az újak közül a Golden Rose Galaxy sorozat halvány zöldje.
Ehhez kerestem szerintem passzoló színeket. Az eredmény pedig a képeken látható:
Most nem volt kedvem a díszítéssel pepecselni, ezért inkább a színekkel és a finishekkel játszottam. Sajnos a képek nem színhűek, de higyjétek el nekem élőben sokkal szebbek ezek a lakkok együtt :)
A képeken mindegyiket két rétegben láthatjátok, kivéve a mutatóujjamon szereplő GR-t, abból ugyanis kellett a 3. (vagy 4.??) réteg is. Ettől függetlenül elégedett vagyok vele. Szép a színe és gyorsan is szárad. Enyhén érdes csak a felülete a Lovelyhoz képest. Biztos, hogy sokszor fogtok még vele találkozni a blogon :)
Balról jobbra, kisujjtól hüvelykujj felé haladva a következő lakkokat használtam:
A csoportkép szereplői:- Manhattan Quick dry # 18S
- Lovely Rio Nr2
- Catrice Mint me up
- Golden Rose Holiday #73 (?)
- Catrice C03 Evergreen 60's
Szépek együtt. :3
VálaszTörlés