Hú de szép hosszú címe lett ennek a bejegyzésnek. Szóval, ahogy a fentiekből már kitalálhattátok most egy bizonyos körömlakk lesz a középpontban. Nailarttal nem is készültem, de cserébe hozok sok-sok képecskét :)
A jelenlegi akcióban 2 db vásárlása esetén 800 ft-ra jön ki egy üvegcse, így egy kedves barátnőmmel társulva én is ennyiért csaptam le erre a 10 ml-es folyékony csodára.
Szerintem már sejtitek, hogy új szerelem van születőben ^^
A csomagolás a megszokott Avon stílus, fekete papírdoboz, amin minden fontos tudnivaló szerepeltetve van. A fantázianevet a dobozon és az üveg aljára ragasztott apró matricán is feltüntették. Bár nem hiszem, hogy el fogom felejteni, de azért ez piros pont :)
Az ecsete is az Avon lakkoknál megszokott egyenes fazon. Mivel homoklakkról van szó az állaga kissé sűrű és szemcsés. Az ecset nagyon sokat vesz fel belőle egyszerre.
első vékony réteg |
Azt hiszem sikerült színhű képeket csinálnom, legalábbis az én monitoromon kb az köszön vissza, amit a körmeimen is látok. Ez egy nagyon finom púderes rózsaszín, ami erőteljesen ezüstbe hajlik. A katalógusképekhez képest élőben sokkal-sokkal ezüstösebb, de így is csodaszép szerintem.
Az első vékony rétegnél még átsejlenek a körömvégek. Szerencsére villámgyorsan szárad, ezért mire végig értem a 10 körmömön, már jöhetett is a következő kör. A második rétegnél már egy kicsit több lakkot vittem fel, szóval egy vékony és egy közepes réteg kellett nekem a tökéletes fedéshez.
árnyék, szűrt természetes fény |
szűrt napfény |
szűrt napfény |
szűrt napfény |
Eredetileg ékszerekkel kiegészítve akartam fotókat készíteni, de a választott gyűrűm túl sárga tónusú és ez a lakk annyira szép önmagában, hogy szerintem nem is kell neki semmi, ami tovább emeli a csillogását :)
A tartósságról sajnos nem tudok nyilatkozni, mert kb fél órája kentem fel, de úgy éreztem, erről rögtön írnom kell, mert olyan szééééép :)
Az érdességét valahova a Lovely Baltic Sandek és a Rimmel Sweetie Crush lakkok közé tudnám tenni, nem az a durván harisnyaszaggató, de azért nem is olyan kis sima, mint a Rimmel lakkjaim.
Annyit még elárulok így a végén, hogy eredetileg az Agate névre hallgató lilás színt szerettem volna csak megvenni és mellé társult a Pearl az akció miatt, mert így sokkal jobban megéri.
Aztán láttam pár swatchot a másik lakkról és úgy döntöttem mégsincs rá szükségem, a katalógus képekhez képest totál csalódás lett volna ha megveszem. Hogy mégis akciósan juthassak hozzá ehhez a szépséghez, amibe közben beleszerelmesedtem, Betti feláldozta magát és rendelt ő is egy lakkot.
Mi az igaz barátság, ha nem ez? :D
Ti próbáltátok már ezt a termékcsaládot???
Nagyon szép:))
VálaszTörlésUgye? Imádom. Nem akarom lemosni :)
TörlésNagyon emlékeztet a Rimmel Space Dust Aurora-ra, amit sokak nagy bánatára már kivontak. Nekik nagy örömhír, hogy az AVON is előrukkolt egy ilyen finom árnyalatú sand lakkal :)) Jól mutat a körmeiden!
VálaszTörlésAz a Rimmel lakk sajnos nincs meg, de képek alapján tényleg nagyon hasonlítanak. A katalógus képe alapján picit másra számítottam, de nagyon örülök ennek a lakknak. Olyan kis finom árnyalat :)
TörlésÓ és köszönöm a bókot :)
Szerinted hasonlít az Avon Stardust Crystallized Pink-re, az előző szériás homoklakkok közül? Legközelebb én is szívesen rendelek veled, ha nem találsz partnert! ;)
VálaszTörlésArról a lakkról én anno lecsúsztam, de valakinél azt olvastam (talán tegnap), hogy ezek ugyanazok a színek más néven és üvegben... nemtom, én most rákerestem a stardustra és ez alapján a kép alapján szerintem ugyan olyan, mint az enyém:
Törléshttp://2.bp.blogspot.com/-Em_gD5ssTuM/VEm6QXH1NyI/AAAAAAAABBs/ZbeXJW1ytic/s1600/SAM_3513.JPG
A felajánlást pedig köszi. Lehet, hogy élni fogok vele ;-)
Nekem megvan a Rimmel Space Dust Aurora és az Avon Stardust Crystallized Pink is, neked pedig az Avon Magic Effects Mineral Crush Pearl, úgyhogy csinálhatsz egy hármas összehasonlítós posztot belőlük, ha akarsz :D :D persze, csak viccelek, de tök jó lenne.
TörlésNem rossz ötlet :) Ha pár köröm erejéig kölcsön tudod őket adni, akkor szívesen megcsinálom ;-)
TörlésEgy másik avonos lakkal már úgyis tervben van ilyesmi, bár ott csak szimplán 2 lakkot fogok összehasonlítani :)
im using second bottle of this polish and i love it! <3 beautiful!
VálaszTörlésNekem is ez a szín tetszett még de nem bánom, hogy nem ezt választottam, mert nagyon hasonlít a star dust lakkomra. Egyébként a topaz is nagyon szép. :)
VálaszTörlésDe gyönyörű színe van! Én is rendeltem két lakkot ebből a kollekcióból, alig várom, hogy megérkezzen! *.*
VálaszTörléste jó ég, ennek valami elképesztő színe van. Jövő héten rendelek néhány terméket, most már ezt is felveszem a listára! :)
VálaszTörlésSzerintem is Aurorás, nekem elfogyott egy olyan lakkom, meg is untam a végére.
VálaszTörlés