2015. május 25., hétfő

ManiCute - Textúra

Úgy rohan az idő, én teljesen abban a hitben voltam, hogy van még egy hetünk a következő témáig.

Nos tegnap rájöttem, hogy ez nem egészen így van úgyhogy ma reggel az első dolgom volt összedobni egy gyors manit a témára. 


Ez a mani egy hirtelen ötletből született, kivételesen nem előzte meg semmilyen tervezgetés. Azt kell mondjam, hogy ez látszik is rajta sajnos. 

Nos ha már textúra, akkor szerintem 10-ből 9 lakkmániásnak a homoklakk ugrik be először. Én is ezekkel operáltam ma, ha nem is a hagyományos módon.


Szóval első lépésben az új kedvenc világoskék Miss Sporty lakkommal két rétegben kifestettem a körmeimet. A száradást követően kapott egy réteg mattító fedőlakkot (Lovely), majd két különböző kék homoklakkal pöttyöket festettem rá. 


Két okból sem kapott fedőlakkot. Az egyik, hogy tönkretettem volna vele a matt alapot, a másik, hogy úgy már nem emelkedtek volna ki a köröm síkjából ennyire a homoklakkos pöttyöcskéim.


Próbáltam ebből a fura szögből is képet csinálni, ohogy jobban lássátok ti is a "3D" pöttyeimet. Sajnos a képek nem adják annyira vissza ezt a hatást :(


Használt lakkok:
Lovely Baltic Sand Nr9
Lovely Baltic Sand Nr6
Lovely Matte Top Coat
Miss Sporty 470




7 megjegyzés:

  1. Nagyon cuki,erről jut eszembe,hogy milyen régen készítettem pöttyös mintát a körmeimre.:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem tetszik a te manid is. :) Cukik a pöttyök.

    VálaszTörlés
  3. Szépek a színek, egyszerű, de mutatós manikűr, tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Szép! És biztos jó simogatni! :D

    VálaszTörlés
  5. Ez a Miss Sporty csak úgy világít! Szép lett a mani!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...