2014. december 14., vasárnap

NOTD: Pinky (Lora CC-178)

Már többször befürödtem az olcsó Lora lakkokkal, de az utóbbi időben találtam náluk pár gyöngyszemet. A következő képeken szereplő lakkra anyukám beszélt rá, pedig én tényleg nem akartam körömlakkot venni :)

A szóban forgó lakk egy málnás-rózsaszínes homoklakk szerűség. A Lovely Sand Effect lakkjainak érdességét nem közelíti meg, inkább a Moyra Sugar Sandhez tudnám hasonlítani. 

A lemosás természetesen borzalom és a tartósságával sem vagyok megelégedve (2 nap után már két helyen megpattant)

De a száradása gyors, a színe pedig élőben pont az a rózsaszín, ami már túl piros, hogy Barbie-s legyen, de túl rózsaszín, hogy málna színű legyen. Szeretem :)


Ezüst színű lakkal nyomdáztam rá, hogy feldobjam picit. Szerintem jól áll neki :)

 

Ezen a képen látszik igazán, mennyire különböző arcát mutatja árnyékban (kisujj) és ha fény éri (mutatóujj):


Fogalmam sincs, hogy ebből a 3 számból melyik szolgál a szín azonosítására, nekem a CC-178 a legszimpibb, mert azt meg tudom jegyezni :D


Az egész üveg pedig így néz ki:
Én 195 forintért vettem egy eurós boltban. Ennyit megér, de ettől függetlenül nem fogok a márka lakkjaiból betárazni :)

5 megjegyzés:

  1. Ez nagyon szép! Az én anyukám mindig inkább lebeszél, mint rábeszél :)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nagyon szép, csillogós szín :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem már van egy rakásnyi Lora lakkom! Én nagyon meg vagyok velük elégedve. Az áruk nagyon jó, és tartósnak nekem nem kell túlzottan annak lennie, ugyanis egy-egy lakkozás nálam 1 napig van a körmeimen max.. :D
    Ez a lakk is nagyon szép, sajnos eddig még nem találkoztam vele. :( :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép. Én is vettem egy Lora lakkott utolsó magyországi látogatásomkor de még nem volt alkalmam kipróbálni.

    VálaszTörlés