2015. október 20., kedd

Heló turiszt! - Sümegi vár

Úgy alakult, hogy idén nem mentünk hosszabb nyaralásra, viszont több wellnes hétvégét is beiktattunk a dolgos hétköznapok közé.
Az egyik ilyen egy szeptemberi 3 napos sümegi kiruccanás volt.


A párom gyerekkorában már járt itt, nekem viszont ez volt az első alkalom, de szívesen visszamennék pár év múlva újra :)


A szállásunk a Hotel Kapitányban volt. Én maximálisan elégedett voltam a kiszolgálással és a szolgáltatások minőségével is, ezért a barátaimnak már ajánlagattam is a helyet. Szuper a wellnes részleg, kedves a személyzet és az ételek is finomak voltak ;-)

A hotelen belül nem készítettem fotókat, csak ezt az egyet. Nagyon tetszett a pajzs alakú tükör a szobában. Az ilyen apróságok a páromnak például fel sem tűnnek, de engem nagyon meg lehet velük fogni :)


Rögtön a megérkezésünk napján részt vettünk egy lovagi tornán, ami meglepően jó volt. Sokkal gagyibb kivitelezésre számítottam, de nagyon hangulatos volt és a kézitusa is szépen megkoreografált, pörgős harc volt, nem csak botok óvatos egymás mellé lengetése.


Próbáltam fotózni is közben, de annyira mozgalmas volt az egész, hogy egy kép sem sikerült igazán jól (lásd fenti kép). 
A videóim is nagyon rossz minőségűek lettek, ezért azokat most nem mutatnám meg. Ha egyszer erre jártok mindenképp nézzétek meg a műsort, mert nagyon hangulatos az egész.

A netről kölcsönöztem pár képet, kedvcsinálónak :)

Forrás: sumegvar.hu
Az előadás egy spanyol lovas karüsszel bemutatóval kezdődött. (nem saját videó)


Ezt követte a lovagi torna, ami a következőket foglalta magában: íjászat, csatacsillag-, csatabárd-, és dárdahajítás lóháton, gyalogos és lovas bajvívás karddal, buzogánnyal éééééés kopjatörés. 

Forrás: programturizmus.hu
Forrás: Programturizmus.hu

A lovagi tornákat szerdán és szombatonként rendezik meg. Lehetőség van ezt követően egy középkori lakomán való részvételre is. Természetesen mi elmentünk rá, mert szeretünk mindent kipróbálni. 

Aperitifként pálinkát kaptunk valamint fincsi pogácsát. Az este során fehér- és vörösbort, valamint szódát korlátlan mennyiségben lehet fogyasztani.
A menü egy sárgaborsó krémlevesből állt füstölt hússal, majd sült libacombot tálaltak fel héjában sült burgonyával, kukoricaprószával és káposztasalátával, a desszert pedig meggyes pite volt ha jól emlékszem. 
A vacsorva közben cigányzene szólt, a levesen kívül pedig mindent kézzel kellett enni, ami igazán hangulatossá tette az estét. Erre egyébként már a jelentkezéskor felhívják a figyelmet és a menüt is ismertetik.
A felszolgálók középkori jelmezben sürögnek körülöttünk és folyamatosan utántöltik a kiürült kancsókat. Egyébként a lovagi torna szereplői is részt vesznek a vacsora tálalásában ;-)
Az egyetlen negatívum számomra, hogy 8-10 fős asztaloknál lehet helyet foglalni, mivel mi csak ketten voltunk, így természetesen idegenek vettek körül minket. Ééés maradjunk annyiban, hogy nem voltunk szerencsések hozzánk ültetetteket tekintve... Engem legalábbi zavar ha egy kézzel evős középkori lakomaként meghirdetett vacsorán valaki evőeszközért nyekereg, de ez csak egy a sok(k)ból...

Ha engem kérdeztek ne hagyjátok ki a lovagi tornát, ha a környének jártok. A középkori lakoma viszont szerintem felejthető. Egyszeri élménynek jó volt, de ha visszalátogatunk, biztos, hogy nem fogok újra részt venni rajta, mert nekem jobban bejött a hotelban felszolgált svédasztalos vacsora ;-)

Másnap egy kis délelőtti wellnesezést követően felkerekedtünk megnézni a várat. Rövid, de elég meredek volt az út, úgyhogy sikeresen ki is fáradtam mire felértünk. Alig vártam, hogy megtaláljuk a büfét, mert alaposan meg is szomjaztam. Szerencsére nagyon szép időnk volt :)

Rögtön a bejáratnál belefutottunk a gyerekmegőrzőbe:
Gyermekmegörző
 Aztán betértünk a konyhába is :)


A pékműhely:

 A belső udvar részlete, jobbra nyílik az ivó ;-)

A szőlő lugas alatt kicsit megpihentünk...

... éés isteni finom jégkását kaptunk :) Nyamii...
A limonádét viszont nem ajánlom, nagyon nem. De tényleg.
Fagyi is kapható a várban, méghozzá Carte d'or, amivel nem lehet nagyon mellényúlni


A lugas kicsit más szemszögből:
 Paciii


Még több paciii. Egyébként imádtam a hely humorát, kezdve a gyerekmegőrzővel, aztán ez az istálló és volt még pár dolog, amiket nem lövök le előre. Menjetek el és nézzétek meg a saját szemetekkel ;-)


Borocskák:

Reszkess világ, lövünk :)

Kívánság-kút, kiszáradt :(


Ott lakunk, látod? Az az a hely:



 Szép kis kilátások:


Mi az ott a völgyben??

A vár felülről:


Klassz kis makett a várról. Kedvencem a lőporfüst a bal oldalon :)


Az egyik helyiségben különböző csatákról készült videókat lehetett megnézni. A párom annyira rákattant, hogy azóta itthon megnézte a többit is. Szerencsére megtaláltuk a Youtube-on. A "Csataterek" című sorozatról van szó.

Másnap dél körül indultunk haza, ezért beültünk ebédelni még indulás előtt a vár tövében lévő Várcsárdába, ahova házias, magyaros ízek ígéretével csalogatják be a vendégeket. Finom volt az étel, de semmi extra, a dédimet azért nem körözik le. Tudom, hogy magasan van a léc, de ez az igazság ;-)


Jártatok már a Sümegi-várban? Állítólag folyamatosan újítják fel, ezért 5-10 év múlva szeretnék visszalátogatni, hogy lássam mennyit fejlődött a hely. Kisgyerekeseknek is ajánlom, gyerekként tuti imádtam volna a lovagi tornát. Most is tetszett :D

3 megjegyzés:

  1. Sokszor voltam, mert nincs messze. Tényleg csinos vár, de az az igazság, hogy nekem már elég egyforma a sok vár, mindegyikben tömlöcök vannak, elsorolják, hogyan lehetett kínozni valakit, fegyverek vannak, páncélok és ennyi. Jó, itt vannak makettek is :) Kicsit besokalltam, de gyerekkel tényleg jó program, nem kötött, lehet mászkálni és nem kell kussban lenni. Az külön örvendetes, hogy nem hagyják lepusztulni, hanem felújítják, tuti megyünk még vissza.
    Legutóbb esküvőt tartottak ott nyáron, mikor voltunk, külön szállították a násznépet, mert azért csini ruha, magassarkú nem oda való :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, nem sokban különböznek a megmaradt váraink. Itt nekem is az volt a szimpatikus, hogy láttam mennyit dolgoznak a helyreállításon. Na meg a lovagi torna mint külön program. Az azért megadta a hangulatot :)

      Törlés